Gyöngyösi Otthonunk
Az idősek otthona bemutatkozása
A Villa Rosa gyöngyösi idősek otthona kifejezetten a szellemi leépüléssel (demenciával, Alzheimer-kórral) küzdő időseket fogadja. A demenciában szenvedő időseknek a kórházakban sokszor nincs hely, a családtagoknak pedig nincs elég idejük és energiájuk arra, hogy megoldják azt a folyamatos felügyeletet és a szakszerű ellátást, amit az egészségi állapotban bekövetkező romlás és leépülés igényelne a demens ellátás során.
A Villa Rosa gyöngyösi idősek otthonában speciálisan ezeken a helyzeteken tudunk segíteni. Szakmai tapasztalatunk és emberi hozzáállásunk segítségével hatékony egészségügyi ellátást és fokozott törődést tudunk biztosítani az idősek otthonába demens betegeknek, mindezt biztonságos és barátságos környezetben, kiegyensúlyozott, nyugodt közegben. Az idősek otthona a demens betegek ellátását szakmailag kiemelten, az egyénre szabott gondozási módszerek kifejlesztésével és továbbfejlesztésével, az elvárásoknak megfelelő biztonságos körülmények között, a szellemileg leépültlakók érdekeit figyelembe véve, megfelelő módon képes biztosítani.
Tisztában vagyunk vele, hogy a személyiség megváltozása a környezettől és a többi lakótól is nagyobb megértést, toleranciát igényel, mely az idős emberektől már nem várható el. Ezért az idősek otthonában a lakók jó közérzetének biztosítását, a családias légkör kialakítását és megtartását is kiemelt feladatként kezeljük.
Az idősek otthona alapszolgáltatásai
A legfontosabb számunkra, hogy megőrizzük, és amennyire lehet, javítsuk az idősek otthona lakóinak egészségét és testi-lelki állapotát. Éppen ezért számos egészségügyi szolgáltatás tartozik alapszolgáltatásaink közé, valamint lakóink rendszeres étkezéséről is gondoskodunk, és segítjük őket mindennapi teendőik ellátásában. Az idősek otthona alapszolgáltatásai:
- Napi 3 – 5 étkezés
- Mosás, vasalás
- Takarítás, karbantartás a lakrészekben és közös helyiségekben
- Folyamatos nővéri felügyelet
- Rendszeres orvosi ellátás
- Alapgyógyszer-ellátás
- Az említetteken kívül egyéb, méltányos térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatásokat is igyekszünk biztosítani az idősek otthonában, ezekről a személyes találkozás keretében további részletekkel tudunk szolgálni, úgyis, mint a környéken fellelhető kulturális, egészségügyi, kikapcsolódási lehetőségekről.
Gyöngyös – nyugalom és biztonság az idősek otthonában élőknek
Az időskor és a szellemi leépülés sokszor hangulatingadozásokkal és búskomorsággal jár együtt, és emiatt fontos, hogy nyugodt, biztonságos környezetben élhessenek a demens emberek. Az idősek otthona és Gyöngyös megadja mindezt a fokozott ápolást igénylő nyugdíjasoknak. A mintegy 30 ezer embernek otthont adó kisváros gondoskodik a nyugalomról és a csendről, miközben az idősek otthona által biztosított orvosi ellátás és a város felszerelt kórháza megadja ugyanazt a biztonságot, amire a főváros képes. Ráadásul az idősek otthona csak 80 km-re van Budapesttől, így a fővárosi hozzátartozóknak sem jelent problémát szeretteik meglátogatása.
Gyöngyös friss levegője és a környező hegyvidéki tájak jótékonyan hatnak az idősek otthona lakóira, segítik egészségi állapotuk szinten tartását. Szervezett kirándulásainkon (amelyeken természetesen opcionális a részvétel) lakóink megismerhetik a környék nevezetességeit, például a gyöngyösi múzeumokat, az állatkertet, a termálstrandot, templomokat, hazánk egyetlen épségben fennmaradt középkori ferences könyvtárát, és a környékbeli kirándulóhelyeket, pihenőhelyeket. Az idősek otthona személyzete gyakorlott a demens személyek ellátásában. Így a szervezett kirándulásokon is fokozott figyelemmel és törődéssel gondoskodnak róluk. Tudjon meg még többet Gyöngyös városáról!
Demencia, az időskori szellemi leépülés
A Villa Rosa idősek otthonában kifejezetten a szellemi leépüléssel, demenciával küzdő időseket látjuk el. A hozzátartozók érthető okokból sokszor nem rendelkeznek elegendő információval a betegségről, így most röviden ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.
Az idősek otthona lakóinak többsége demenciával küzd. Ez azt jelenti, hogy hosszabb-rövidebb idő alatt elveszítik azokat a képességeket és ismereteket, amikre viszont nagy szükségük lenne a mindennapi élethez. Kezdetben a hozzátartozók annyit vesznek észre, hogy gyengül idős szerettük memóriája. Ekkor még általában nem okoz nagy gondot a hétköznapi élet, és nem merül fel az idősek otthona sem, mint lehetőség. Az idő előrehaladtával viszont a tünetek súlyosbodhatnak, és egészen odáig fajulhatnak, hogy a betegek már nem ismerik fel szeretteiket, nem igazodnak el a megszokott környezetben, rendszeresen elfelejtik bevenni a gyógyszereiket, vagy éppen bekapcsolva felejtik a sütőt.
Emellett búskomorság és szélsőséges hangulatingadozás is jelentkezhet. Ebben a szituációban már sokszor az idősek otthona jelenti a megoldást, hiszen a hozzátartozóknak sokszor nincs elég idejük, energiájuk és lehetőségük arra, hogy 24 órás felügyeletet és megfelelő szintű demens ellátást biztosítsanak beteg szerettüknek.
A demencia kialakulásának többféle kiváltó oka is lehet, leggyakoribb az Alzheimer-kór, de emellett például más idegrendszeri problémák, alkoholizmus, vitaminhiány, májbetegségek és vesebetegségek is okozhatják. Ahogy azt az idősek otthonában is tapasztaljuk, a demencia legtöbbször nem visszafordítható, lassan romló állapot, a betegség kezelése során a fő cél a leépülés lassítása, és a beteg biztonságának, testi-lelki jóllétének biztosítása. A Villa Rosa idősek otthonában magas szintű gondoskodást nyújtunk a demens időseknek. A biztonságos és nyugodt környezet, a rendszeresség, a szabadidős elfoglaltságok és a társas kapcsolatok kialakítása mind azt szolgálják, hogy az idős betegek egészségi állapota a lehető legjobb legyen. Cikkeinkből még többet megtudhat az Alzheimer-kórról és a demenciáról!
A bekerülés feltételei a Villa Rosa idősek otthonába
A honlapunkról letölthető, illetve az idősek otthonában beszerezhető Kérelem és Adatlap nevű nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával lehet igényelni az ellátást. A szerződéseket minden esetben személyes találkozás előzi meg, ennek célja, hogy megismerjük egymást, részletesen átbeszélhessük az elképzeléseket és lehetőségeket.
Az idősek otthonában a havi térítési díj a nyugdíj 80%-ig terjedhet, amely esetében alsó határt is alkalmazunk.
Egyszeri belépési díj nincs. A Demens részlegen az ellátás díja 9 800 Ft/nap. A havonta esedékes térítési díj bonyolításáról, módjáról személyes egyeztetés során állapodunk meg.
Lakóinkat kettő, illetve háromágyas szobákban helyezzük el. A Villa Rosa idősek otthonában egy szobában legfeljebb ketten- hárman laknak. A lakók igény szerint saját bútoraikat is behozhatják.
A költözés során felmerülő feladatok és problémák megoldásában szívesen segítünk, legyen szó akár az anyagi ügyek intézéséről, a költözés kivitelezéséről, vagy a szükséges iratok beszerzéséről. Az idősek otthona lehetőséget nyújt határozott idejű, átmeneti elhelyezésre is, ebben az esetben az anyagi feltételek másképp alakulnak.
Természetesen biztosítunk lehetőséget egy hónap próbaidőre való beköltözésre is.
Intézményünket a Heves Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámügyi Osztálya (Eger), szakmai munkánk színvonalát a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet Módszertani Igazgatósága ellenőrzi.